Meg van baszva az egész. Így érzem néha. Sokszor.

Most hallgatom Bihari Vikit - tegnap találtam rá - és baszki rólam szól. Amit mond. Tegnap, amikor megtaláltam az elhanyagolós videóját, dühös lettem. Harag és düh jött belém, fájdalom, és a sírás kerülgetett. Kva rosszul éreztem magam. Egy csomó minden van itt, amit nem tudok, és ahogy hallgatom, olyan, mintha belém látna. Minden rólam szól, egy csomó szar.

40 évesen megint anyámmal lakok, egy 3*3-as szobában. Megint rosszul lettem, és megint itt vagyok. Éltem külön, és nem jutottam előre. Rosszullét jött, és kiestem mindenből. elvesztettem a munkámat, és az albérletemet is.

Ez meglett többször. Legutoljára most, előtte 5 éve. Nem éreztem hogy mennyit bírok. Soha nem érzem.

Programozóként dolgoztam, mellette lett egy másodállásom egy nap egy néten, de jól esett, felüdülés volt utazni a helyekbe egy kis vidéki iskolába, hogy ott rendszergazdaként tegyek-vegyek egy héten egyszer. A jó levegő, a hegyek, az utazás nagyon jól esett. De az is meg volt baszva, mert az óraszámot öt nap helyett 4 nap alatt kellett (volna) hozni. Nem tudtam, be is bukott a munka - ez utóbbi meg szintén változásokon ment át, ez is elveszett.

Közben elkezdtem a KRESZ-t tanulni - úgy sejtem itt lehetett a gond. Nagyon lefárasztott ennyi agymunka - és ahogy mondtam, nem érzem, hogy mennyit bírok.. KO. Ha kimerülök, kiesek mindenből, akkor akár hónapok is eltelnek, hogy felálljak. És akkor addig nincs semmi. Se pénz, se kereset, sem munka, sem támogatás, sem semmi.

Most meg írom ezt a blogot. Talán senki sem olvassa el, bár remélem igen.

Ezt is Viki adta ötletként, azt mondta, ő is így kezdte.. Hátha nekem is segít.

A történetem egyébként messze régen kezdődik, kezdődött el. 13 évesen. Életem legrosszabb döntését hoztam meg, elmentem az eddzőterembe.