De tényleg.

Hányszor hallottam a szedd össze magad mondatot. Persze, ha olyan könnyű lenne. Amikor úgy nősz fel, hogy a két legfontosabb emberből, anya, apa, egy sincs jelen érzelmileg, egyik meg egyáltalán nincs.

Apám elment 3 éves koromban. 10 évig nem is nagyon volt más. Anyám érzelmileg elérhetetlen volt. Mindíg. Ezt kapta, ezt hozta.

Itt vagyok 40 éves, érzelmileg elég rossz helyzetben. Sok sok sok éve volt utoljára párkapcsolatom, félek belekezdeni egybe, túlgondolom azelőtt hogy megtapasztalnám, és bele sem kezdek. Egekben az elvárások, adni nem sokat tudok, szóval az egész unbalanced. Nagyon nincs egyensúlyban.

Utoljára programozóként dolgoztam, ez nem könnyített a helyzetemen. Otthonról ráadásul.

Ismerek egy pár lányt, sosem tudom előre látni a dolgokat. Sok tanácsot hallottam már erről is. Az az igazság, hogy félek. Reszketek tőle. Bele is kezdeni. De mégis kellene, vonz valami, akarom hogy végre legyen valami jó is velem ilyen téren.

Előre szólok, ez a blog nem lesz túl összefüggő, inkább csapongó, úgy írom, ahogy van. Ahogy jön.

 Asse tudom hol kezdjem.

Menjek visszafelé.

Most kv fél éve nem dolgozok. Nem csak azért mert rosszul lettem, hanem mert itt KisFelcsúton nem sok lehetőség van, az is leginkább a haveroknak. Talán. Innen mindenki elmegy. Én is ezen gondolkodom. Megint.

Programozni nem akarok, agymunka most nem kell egy ideig. Az sem segít a dolgon, hogy gyenge fizikumu ember vagyok, szóval nagyot nem vállalhatok be, csak valami könnyűt. Családom egy része Angliában van, Apám, aki sosem vett részt a nevelésemben, ő is. Azért a kontekt megvan, néha írunk, beszélünk.

Itt vagyok 40 évesen, és érzelmileg 0-nak érzem magam. És erre megintcsak Viki videójából gondoltam.

Mennyi mindent eröltettem, de minek.Sokkal hamarabb abba kellett volna hagyni mindent.

A gyúrást is fiatal komomban, meg úgy mindent.

A bátyámnak volt igaza. 14 évesen már dolgozott, leszart mindent, elment külföldre apámmal. Már itthon is, amikor még apám is Mo-n lakott és dolgozott, már fiatalon vele lakott és nyomták. Ennyit kellett volna nekem is, igazából csak ennyit. De én "álmodozó" voltam, semmit nem fogtam fel sokáig. Le voltam magaradva mindennel.

Bárcsak hamarabb felfogtam volna mindent én is. Én most megint lépni akarok. De bénító félelem jön rám idődől időre. Keresem a megoldást. Ki miben találja meg. Én 14 éve keresem a vallásban. Néha úgy érzem közel vagyok az Istenhez, néha azt hogy távol.

Szóval most 40 évesen megint a 3*3-as, 9 nm-es szobában vagyok. Mondjuk egész életemben saját szobám sem volt zárható ajtóval, most sincs, mert átjáróház.

Meg van ba*zva az egész.